Nyereményjátékok és ingyenes termékminták

 

 

Egyéni keresés

Skót juhászkutya





Eric Knight hősével, a szuperkutya Lassie-vel személyén kívül e fajtát is halhatatlanná tette. A collie hosszú története során részese volt a népszerűség összes örömének és keservének egyaránt.



Mint fajta, valószínűleg a skót felföldről és Anglia északi részéről származik Angliában az 1860-ban rendezett kutyakiállításon külön osztályuk volt a pásztor- és juhászkutyáknak, öt indulóval. Az első helyen egy nőstény végzett, akit "tiszta fajtájú skót szuka" megjelöléssel állítottak ki. Az ezerkilencszázas évektől a fajta népszerűsége töretlenül nőtt, és a Lassie-láz kitörésekor csúcsosodott ki.Kb. 10 évvel később már külön osztályban szerepeltek a rövid, illetve hosszú szőrű juhászkutyák. 1871 fontos évszám a fajta történetében. Ekkor bukkant fel egy birminghami kiállításon a híres Old Cockie, aki a modern collie ősatyjává vált.
A skót juhászkutya népszerűségéhez hozzájárult maga Viktória királynő is, akinek több collie-ja is volt. A királyi levéltárban több dokumentum is található a királyi udvar kutyáiról.
Az 1920-as években alakult két híres kennel, mely igen nagy befolyással volt a fajtára, a Westcarr és a Ladypark. 1947-ben született minden idők egyik legnagyobb sztárja, ICH Lochinvar of Ladypark. Tíz éves korára már kétszeres Cruft’s győztes volt. A hatvanas-hetvenes évek három sztárkutyája Dazzler of Dunsinane, Royal Ace of Rokeby és Ramsey of Rokeby volt. Sok-sok mai collie vezethető vissza e három kutyára.



A skót juhász rendkívüli hűsége mellett még számos jó tulajdonsággal rendelkezik Élénk, értelmes, bátor, ugyanakkor engedelmes és tanulékony. Látása és hallása kiváló. A skót juhászkutyák nagyon családközpontú kutyák. Szeretik a gyermekeket, intelligensek, gyorsan tanulnak, nagyon érzékenyek, játékosak. Azonban éppen ezen tulajdonságaik miatt nem valók mindenkinek: nagyon igénylik, hogy sokat foglalkozzanak velük; csak így maradnak jókedvűek és mozgékonyak. Ha magára hagyjuk, nem foglalkozunk egy collie-val, könnyen tolakodóvá, lerázhatatlanná válik. Ha unatkozik, számtalan rossz tulajdonságot vehet fel.
A colliekat nem szabad megkötni, megláncolni. Terelőkutyaként képes naponta 60 kilómétert is lefutni, ezért célszerű nagy, de bekerített területen vagy tágas kennelben tartani. Egy másfél méteres kerítést még könnyedén átugranak, ajánlott a legalább 1,8 méteres magasság.


Az engedelmességi gyakorlatok megtanulása nem okoz gondot a collie-nak. Azonban lágy bánásmódot igényel, s gyors korrekciót, ha megértette, de összekeverte a tanultakat. Egyébként ragyogóan ki tudja találni, hogyan is lehet elkerülni egy feladatot. A küllemre való tenyésztés ellenére a mai skót juhászok sokat megőriztek őseik tulajdonságaiból, így bizonyos területeken kiváló munkakutyává válhatnak. A simaszőrű collie alkalmas fogyatékos emberek segítésére. A collie-t általánosan használják szociális és terápiás kutyaként, beteglátogatóként kórházakban, szociális otthonokban. Alkalmas kereső- és mentőkutyának is.


Általános leírása:
Szőrzet: Jól illeszkedik a test körvonalához, nagyon sűrű. A fedőszőr sima, kemény tapintású. Az aljszőrzet puha, bundaszerű. A sörény és a nyakon a gallér dús. A pofarészen, orron lévő szőrzet sima és rövid. A farok nagyon dúsan borított szőrrel.
Színek: A négy elismert szín: gold sable, tricolor (fekete, fehér cserszínű rajzolatokkal); blue-merle (világos ezüstös kék, fekete, vagy feketén márványozott rajzolatokkal) és bicolor (vörös, fehér). Mindegyik felsorolt színváltozat mutathat több-kevesebb, a collira jellemző fehér rajzolatot. De a teljesen fehér szín nem elfogadott!
Méretek: Kanoknál, 56-61 cm; szukáknál, 51-56 cm
Súlya: 25-28 kg.


Szépsége mellett a collie kitűnő munkakutya. Az utóbbi időben azonban kiképzésükkel egyre kevesebben foglalkoznak. A fajta kedvelőinek szubjektív véleménye szerint ez a fajta tud a legjobban küzdeni, ha szükséges.

Category: 0 megjegyzés

Tacskó


A tacskó azon "alapfajták" egyike, melyeket mindenki ismer. A sajnálatos csak az, hogy sokakban a tacskó név hallatán egy görbe lábú, kövér, az aszfalton az öreg nénikkel együtt totyogó négylábú képe jelenik meg, holott a tacskó egyike a legértelmesebb, legmozgékonyabb, legvidámabb fajtáknak. Nem véletlen, hogy a fajta ilyen hosszú időn keresztül képes volt fennmaradni.


Eredete a rövid lábú, hosszú hátú egyiptomi kutyákig vezethető vissza. Egy i.e. második évszázadból származó egyiptomi sziklasírban olyan ábrázolásokra bukkantak, melyen egy hosszú törzsű, rövid lábú szuka kutya látható, hegyes orral, lógó füllel. A neve Tekal volt. Ez a név mindenesetre nagyon hasonlít a tacskó német elnevezésére ami teckel. A tacskót szülőhazájában jelenleg Dachshundnak hívják, mely az ónémet Tachs (borz) szóból ered, ami az idők során Dachsra változott. Az első standardet 1879-ben adták ki, 1888-ban megalakult a Német Tacskó Klub is.


A tacskók jellemzése

Rendkívüli módon képes környezetében alkalmazkodni. Őrzi a házat, a gyerekekkel játszik, gazdájával vadászik, megnevetteti a családot, a lakásban, vagy kocsiban észrevétlenné képes válni. Olykor makacs és sértődékeny. Összességében szeretetreméltó, igazi társa az embernek. Aki ilyen kutyát választ társául fontos, ha figyelembe veszi a tacskó néhány jellegzetes tulajdonságát: a tacskó falkaállat! Az egyedül létet rosszul viseli, szinte folyamatosan igényli a vele való törődést, foglalkozást. A tacskó rendkívül értelmes. Nem egyszerűen arról van szó, hogy könnyen tanul, hanem valósággal gondolkodik. Legendákat mesélnek arról a tacskókról kiket az egész család dédelgetett mikor tüske ment a mancsába és éppen ezért a tüske kihúzása után még hetekig sántított (persze csak akkor, ha a gazdi látta)
. A tacskó családi kutyaként is bátor, rettenthetetlen, igen éber, így jó jelzőkutya. Játékos, kedves, gazdájához igen kötődő. Sokgyerekes családban, de egyedül élő nyugdíjasnál is jól érzi magát. Olyan országokban, ahol több munkahely is engedélyezi az alkalmazottaknak, hogy magukkal vigyék kutyáikat, a tacskó kedvelt "irodakutya", órákig elücsörög gazdája lábánál, senkit sem zavarva.


A tacskó mint vadászeb

A tacskó vadgazdálkodási, ezen belül a vadászati jelentősége óriási. A vadászkutyák közül a tacskók feladata a legösszetettebb. Munkába foghatók föld alatt és föld felett, mezőn, erdőben, vízen. Kajtatnak, cserkelnek, hajtanak, vérebmunkát végeznek, rókát ugrasztnak, fojtanak, vadat apportíroznak. Nincs szinte olyan vadászati mód, ahol a tacskónak ne találnánk munkát, amit maradéktalanul el is végeznek.


Általános leírás:



Marmagassága: 16-27 cm. Súlya: 3,5-9 kg. A tacskók méret-, szőr- és színgazdagságának köszönhetően minden bizonnyal mindenki megtalálja a neki tetsző változatot. A tacskót három méretben tenyésztik - a nagyságot a mellkas átmérője dönti el -, s a normálméretű, törpe és kaninchen tacskó is lehet sima-, szálkás- vagy hosszúszőrű.
Ezen kívül e fajta színgazdagsága is igen nagy: a tacskó lehet fekete cser jegyekkel, vöröses-sárga vagy éppen mahagóni, sőt ott van még a szálkásszőrűekre jellemző ún. vaddisznószín is. Ritkábban előfordul a csíkos vagy foltos színváltozat is. Egy biztos, akármilyen méretű és színű példányt is választunk, egy tacskóban hűséges társra találunk.


Figyelem! A tacskó mohó állat, könnyű tehát őket elrontani. Sajnos gyakran látni kövér, lusta, menni is alig tudó tacskókat. Az igazi "tacsi" viszont semmit sem szeret jobban, mint egész nap rohangálni…

Category: 0 megjegyzés

Angol szetter


Története
 Kynológusok szerint az angol szetter feltehetõleg 400 évvel ezelõtt tûnt fel Angliában. Elõször 1852-ben Hans Bols írt könyvet a szetter és a spániel munkája és küllemi eltéréseirõl. A régi dokumentumok alapján az angol szetter eredete egy õsi spanyol spánielre, az ún. Spagneulre vezethetõ vissza, amit késõbb vízi spániellel és springer spániellel kereszteztek. Az angol szetter fejlõdésének legfontosabb szakasza 1819-1874 közötti idõszakra tehetõ. A fajta kialakításánál két tenyésztõt kell megemlíteni: Edward Laverack és Purcell Llewellin nevét. 1825-ben Edvard Laverack vásárolt Rev. Harrisontól - aki már 35 éve foglalkozott angol szetterek tenyésztésével - Ponto és Moll nevezetû angol szettert. Laverack erre a két kutyára alapozva, rokontenyésztéssel folytatta a fajta nemesítését. Laverack tenyésztésének kiemelkedõ alakjai: Prince, Conntess, nellie és Fairy. Laverack volt az elsõ, aki 1873-ban "Setters" címû könyvében rögzítette az angol szetter standardjét.


Purcell Llewellin folytatta Laverack nyomán az angol szetter tenyésztését Laveracktól vásárolt tenyészállatokkal: Dash-Moll-lal és Dash- Hillel. Nem folyamodott azonban rokonte-nyésztéshez, hanem új vonalakat keresett, amely típusában megegyezett a Laerack- féle angol szetterekkel. Ilyen állományra Észak -Angliában Mr. Satter és Mr. Vincent Corbet tenyészetében talált. Ez a vonal késõbb Duke-Rhobes -féle vonalként vált ismertté. LLewelin a két rokonságban nem álló egyedek párosításából született alomnál alkalmazta a féltestvérek párosítását és az ezekbõl született kölyköket szigoró szelekcióval tenyésztette vissza az elsõ generációra. Ennek az eredménye egy mindenek fölött eredményes, sajátos vadászvizsla lett, jobb, mint addig bármilyen vadászkutya. Laverack szettereire jellemzõ volt a nagy testfolt, ami ma már nem kívánatos.


Laverack öreg szetterei (Ponto és Moll) blue belton színûek voltak, de az utódoknál megjelent az orange, a tricolour és a lemon szín is, amit a szakértõk a spániel múltra vezetnek vissza. Laverack szetterei általában nagyobbak voltak, mint a Llewellin féle csúcstípusok.
Laverack és Llewellin tenyészetébõl számos kiállítási és Field Trial Champion angol szetter került ki. A fajta kíváló munkája és szép külleme miatt hamar közkedveltté vált, és gyorsan elterjedt Amerikában, Kanadában és Európában is. Mind többen és többen kezdték tenyészteni a fajtát. Hosszú évek szorgos eredményeként született meg az általunk is jól ismert modern angol szetter.


Külleme
Az angol szetter középtermetû, arányos testfelépítésû elegáns kutya. Megjelenésükre és arányaikra a harmónia és a kiegyensúlyozottság jellemzõ. Mozgásuk lendületes, tértölelõ, rendkívül látványos. Kevés szebb látvány van egy mezõn önfeledten vágtázó szetter csapatnál. Szõrzetük a mellkason, a hason, a végtagokon és a farkon szép zászlót alkot, a test többi részén mérsékelten hosszú, esetleg enyhén hullámos. A göndör szõr viszont hibának számít. Elegáns és tetszetõs mozgása gyorsaságot és kitartást sugall. Csodálatos megjelenése és nagyszerû karaktere, kitûnõ családi kutyává teszi. Szõrzetük ugyanúgy kozmetikát igényel, mint a többi szetter! Javasoljuk minden szetter tulajdonosnak, hogy ne csak a kiállítási kutyát, de a hobbi kutyát is nyírassa meg, hiszen nincs annál lehangolóbb, mint egy ápolatlan, nyíratlan szetter. A szetter feje nemes, tekintete kedves, barátságos, sötétbarna szemei intelligenciát sugároznak.
Késõn érõ fajták, teljes testi fejlettségüket kb. 3-4 éves korukra érik el.


Különbségek a többi szetterhez képest
Feje erõsebb, mint az ír szetteré, de sohasem durva. Felépítése kissé hengeres, erõs csontozatú lábakkal. Hátvonala vízszintes, törzse enyhe téglalap. Farka az ír szetterénél magasabban tûzött.


Méret
Csakúgy, mint a legtöbb fajtánál, a kanok mind súlyuk, mind pedig magasságuk tekintetében nagyobbak a szukáknál. A szukák jellemzõ magassága 24 - 25 1/2 inch (60,96 - 64,77 cm), súlyuk 60 - 65 lbs ((27,2 - 29,4 kg). A kanok magassága pedig 25 1/2 - 27 inch (64,77 - 68,58 cm), súlyuk 70 - 80 lbs (31,7 - 36,2 kg). Amikor egy felnõtt kan a hátsó lábaira áll, mancsait minden nehézség nélkül egy nõ vállára vagy egy férfi mellkasára teheti.



Természete
Bár az angol szetter a gordon és az ír szetter "unokatestvére", természete mégis némileg eltér a szigetország másik két szetterétõl. Az angol szetter kifijezetten kedves, lágy, kifinomult, érzékeny természetû vadászkutya. Az angol szetter gyönyörû megjelenésével, kedves vidám természetével gyorsan rabul ejti a kutyát tartanai vágyók szívét. Mindazonáltal, nem szabad alábecsülni! A kölyök kedves szeretetreméltó külseje csintalan, erõs akaratú állatot rejt, aki mindig a saját szórakozását keresi. Az angol szetter imád az emberek társaságában lenni és egy kölyök igen kártékony lehet, ha hosszú ideig magára hagyják. Engedetlenné és alkalmi süketté válhat, ha úgy érzi, hogy az õt lefoglaló aktuális tevékenység érdekesebb, mint amire mi gondoltunk. Fontos, hogy a kezdetektõl következetesek legyünk és kimutassuk, hogy mi irányítunk. Az angol szetterrel vele született inttelligenciája révén jó együtt élni. Nagyon könnyen nevelhetõ, tanítható, gyorsan megérti, mit kívánunk tõle. Viszont ez az intelligencia egyben hátrány is lehet, ha mi nem következetesen, türelmesen, megfelelõ idõt ráfordítva foglakozunk szetterünkkel.

Az angol szetter nagyon mozgásigényes fajta. Rendszeres sétáltatás, szabad kötetlen szaladgálást igényel. Ne vásároljon olyan ember angol szettert, aki ezt nem tudja neki biztosítani!


Az angol szetter igazi családi kutya, imád a gazdájával lenni, mellette heverni a kanapén. Nem érzi jól magát, ha egész nap, a kert végében elzárva tartjuk! Társasági kutya! Még kiegyensúlyozottabb, ha van mellette egy másik kutya is, fõleg ha az szetter. Az angol szetter nem egygazdás kutya. A család minden tagjával jól érzi magát, fõleg akkor, ha õ is érzi, hogy az általa nyújtott szeretet viszonzásra talál.


Az angol szetter jó természete örökletes tényezõ, azonban kedvezõtlen körülmények, állandó stressz, helytelen tartás és nevelés ezt a jó természetet tönkreteheti. A kölyköt szocializálni kell, hozzá kell szoktatni a családon kívüli emberekhez, idegen kutyákhoz, egyéb állatokhoz, az utcai forgalomhoz. Ha ezt nem tesszük, akkor a jó természetû kölyökbõl félénk vagy akár kötekedõ felnõtt kutya lehet. Soha nem szabad verni vagy kikötni! Az angol szetter nagyon érzékeny lelkületû kutyafajta.


Az összes vadászkutya fajta közül minden bizonnyal az angol szetter a legmegfelelõbb a gyermekekkel való együttélésre. Nagyon szeretnek emberekkel, fõleg gyerekekkel lenni. Nagyon szeretik, ha figyelemmel halmozzák el õket, mindig megbízhatóak. Azonban a gazdinak tudatában kell lennie annak, hogy a kutya nem játékszer és a gyerekeket meg kell tanítani arra, hogy ezt tiszteletben tartsák. Tudnunk kell, hogy a kölyöknek nagyon hegyes foguk van, amelyekkel játék közben fájdalmasan csipkedni tudnak. A túlságosan izgatott vagy fáradt kölyköt a helyére kell küldeni, ahol lenyugodhat és pihenhet.


Az angol szetterek viszonylag hosszú életûek, átlagosan 12 évig élnek. A jó táplálás, megfelelõ mozgási lehetõség, szeretetteljes légkör pozitív irányba befolyásolja az angol szetter egészségét, életét.

Category: 0 megjegyzés

Bolognese

 


Bichon vagy pincs ô? Hazai tenyésztôink eleinte pincseknek hívták ôket – nem is helytelenül –, manapság azonban a bichon elnevezést részesítik elônyben. Maradjunk hát mi is a „bichon”-nál. Ezen a néven egy kicsiny, rendszerint fehér ebecskékbôl álló kutyacsaládot értünk, melynek tagjai: a máltai, a bolognai és a havannai bichon, valamint a bichon frise.
A bichon (vagy pincs) az egyik legôsibb hobbikutya, vagyis olyan négylábú barát, melyet pusztán a kellemes társaságáért tartottak, illetve tartanak. Évszázadokon keresztül fejedelmi udvarok lakója volt. Ám plüssállatkákra emlékeztetô külseje ne tévesszen meg senkit: valójában keménykötésû, sportos, robusztus kutyáról van szó!



A máltaira rendkívül hasonlító, olasz származású bolognai a középkorban alakult ki, s bár az észak-olaszországi Bologna városa után nevezték el, valójában inkább dél-olasz bichonoktól származik.


A fajtáról 1200 óta vannak feljegyzések, amelyek elôkelô, régi származását dokumentálják. Ezek bizonysága szerint a bolognai ugyanolyan szerepet töltött be az olasz reneszánsz uralkodók családjai és az arisztokrácia körében, mint a máltai, kiváltképpen a Mediciek, Gonzagák udvartartásában.


 szeretetre méltó, gyöngéd bolognai némileg tartózkodóbb, félénkebb, mint népszerûbb unokatestvére, a bicon frisé. Fehér, gyapotszerû bundája meleg klímaviszonyok közötti tartásra is alkalmassá teszi. Keresi és kedveli az emberek társaságát, s szoros kapcsolatot alakít ki gazdájával. Pajkos, játékos, könnyen kezelhetô ebecske.


Nagy elônye, hogy nem túl hangoskodó, nem ugatós. Idegenekkel szemben kifejezetten bizalmatlan, ezért tenyésztôi szerint jelzôkutyának is alkalmas.


Kistermetû, négyzetes alakú, harmonikus felépítésû kutya. Koponyája kissé ovális, szeme viszonylag nagy, sötét okkersárga színû. Füle hosszú és lelógó, hosszú szôr borítja. Mellkasa eléggé mély, háta egyenes, fara széles, enyhén lejt. Farkát a hátára hajlítja. Szôrzete hosszú, pelyhes, nagyon sûrû; egyformán fedi egész testét, csupán az arcorri részen rövidebb. Színe hófehér, minden folt vagy árnyalat nélkül. A kanok marmagassága 27–30, a szukáké 25–28 cm. Súlya 2,5–4 kg.


Tartása
A bichonok, e kis fehér szôrpamacsok megjelenése ne tévessze meg azt, aki ilyen kutyát választ magának négylábú társul. Még ha nem is vehetik fel a az északi fajták és a pásztorkutyák legendás állóképességével és szívósságával, azért igen jó fizikumú, kemény, állóképes kis jószágokról van szó. Különösebb gond nélkül elélnek 15 évig, s gyakran megérik a 18–20 évet is! Bár nagy távolságok megtételére nem alkalmasak, napi fél- vagy egyórás sétának igenis örülnek, sôt egyenesen elvárják. Azért ne fárasszuk ki ôket, az árthat nekik. A bichon a gazda távollétében is jól elvan magában. Nincs benne bosszúérzés, tehát nyugodtan magára hagyhatjuk, nem kell attól tartanunk, hogy hazaérve lakásunkat fölfordítva találjuk.
Ne féljünk kiengedni bichonunkat a szabadba – kitűnô közérzetük lesz hideg idôben is! Ha a hômérô higanyszála lesüllyed, adjunk rá gyapjútakarót. A nagy hôséget viszont származásuk ellenére nem szeretik, nem tesz jót bundájuk ápoltságának sem.
A bichont hetente átlag kétszer fésüljük meg; megteszi a fémfésű is. A fésülés, kefélés alapvetô fontosságú, elmulasztása esetén kutyánk hamarosan szôrlabdához lesz hasonló. Adott esetben, ha a bunda még nincs kritikus állapotban, próbálkozhatunk olivaolajjal, ám ha hosszú ideje elhanyagoltuk a szôrápolást, egyetlen megoldás marad: a szôrt tetôtôl talpig le kell nyírni! Fürdetésre csak akkor van feltétlenül szükség, ha a kutya rendkívül piszkos lett. A túl gyakori fürdetés kárt okoz a bôrvédô zsírrétegben, s hámlást idéz elô.
A másik kritikus pont a szem. Tisztogatása mindennapos feladat. Elsô lépésként egyenként fölemeljük a szemet takaró szôrszálakat (nem kell csipesz, megteszi az ujjunk is), aztán eltávolítjuk a váladékot. Ennek érdekében gondosan zárjuk le a szemet, s ott, ahol a könnyezés barnás pettyeit látjuk, kenjük be a szôrt egy kis bórsavval.
A pincs rendben tartása napi tíz percet – negyedórát vesz igénybe idônkbôl, de végül is ez az eredményhez képest elenyészô „befektetés”!

Category: 0 megjegyzés

Berni pásztorkutya

 A fajta története, kialakulása
 A négy ma létező svájci pásztorkutyafajta (berni pásztor, nagy svájci pásztor, appenzelli és entlebuchi) közül egyértelműen a berni pásztor a legnépszerűbb, jóllehet ezt a fajtát sem sorolhatjuk a túlzottan elterjedt népszerű fajták közé.
 A legenda szerint a római légiókkal együtt érkezett Svájcba. Itt keveredett a helybéli pásztorkutyákkal létrehozva a svájci pásztorkutyát. A XVIII, XIX. Századra a bernit olyannyira kiszorította a látványosabb megjelenésű bernáthegyi, hogy a fajta majdnem kihalt. Az utolsó pillanatban egy lelkes berni polgár kezébe vette a fajta sorsát. Néhány a távolabb eső völgyben fellelt még romlatlan, tiszta fajkutyákat összegyűjtötte. Áldozatos munkájának köszönhető, hogy a fajtát 1904-ben bejegyezték a Svájci Kutyatörzskönyvbe, mint első "Dürrbachi" kutya. Néhány évvel később aztán a fajtát Berner Sennenhundnak nevezték el.

Viselkedés és jellem
És, hogy milyen mentalitású a berni pásztor? Ez az a fajta, aminél rossz tulajdonságokat nem igen lehet találni.
 E kutyák értékét évszázadokon keresztül kizárólag a használhatóságuk határozta meg. Ennek vetettek alá mindent, és a szigorú szelekciónak köszönhetően a fontos tulajdonságok egyre mélyebben rögződtek a fajtában. A fajta még ma is őrzi a jó parasztkutya jellemzőit. Területét, gazdáját ösztönösen védi, erre nem kell tanítani. Ha idegen érkezik a házhoz, figyeli, hogyan fogadja a gazda és ennek megfelelően reagál ő is.
 Nem ugatós vagy vad, de határozott és félelmet nem ismer. Nem egygazdás, inkább igazi családi kutya. Rendkívül intelligens és könnyen kezelhető. Manapság a bernit legtöbben társként, hobbikutyaként tartják, de fontos, hogy érezze szükség van rá. Ne hagyjuk unatkozni, szereti a társaságot, szeret mindig ott lenni, ahol történik valami. Akkor a legboldogabb, ha a családdal elmehet kirándulni, nyaralni.
 Általános leírása
Színe: hármas színű, fekete-vörös-fehér. Marmagassága: 64-70 cm (kan), 58-66 cm (szuka). Súlya: 35-50 kg. 

Category: 0 megjegyzés

Bernáthegyi

Három évszázad alatt a bernáthegyik közel 3000 ember életét mentették meg és váltak méltán elismert hegyi mentőkké. A hegyek úthálózatának kiépülése, a mentőszolgálat korszerűsödése jórészt (nem teljesen) feleslegessé tette életmentő munkájukat, így ma inkább, mint jószívű házi óriások örvendenek népszerűségnek.


A Hospice du Grand Saint Bernard nevű kolostor Európa egyik legrégebbi és legmagasabban fekvő, emberi települése. Az itt húzódó hágó évszázadokon keresztül az egyik legforgalmasabb hadi út és közlekedési átkelőhely volt Észak-Olaszország és Franciaország között, Svájcon keresztül. Az átkelés különösen télen bizonyult veszélyesnek. Nem voltak ritkák a szerencsétlenségek, az utazókat éhínség, vihar és lavina fenyegette. Nos ebből a környezetből indultak el a világhírnév felé azok a hatalmas, tömött bundájú, gyönyörű állatok, amelyek a szerzetesekkel együtt, életük kockáztatásával siettek a hóviharban eltemetettek fölkeresésére, segítségére.
Két ország tenyésztői sokáig vitatkoztak azon, hogy az angol, vagy a svájci vonal legyen az irányadó, végül valamennyi meghívott elfogadta és elismerte a fajta svájci jellegét és itt állapították meg a standardet. A svájciak tehát teljes joggal tarthatják nemzeti kutyájuknak ezt a tanulékony, jóindulatú fajtát.


Viselkedés, tulajdonság
Akit a bernáthegyi úgy látszik, hogy nem szeret, azt tényleg utálja. S ha netán az közeledni akar, vagy bizalmaskodni, akkor keményen lép föl vele szemben. És erre a reakcióra a rossz ember bizton számíthat, hiszen a bernáthegyi érzelmei mindig stabilak. Kitartóan gyűlöl és kitartóan szeret. Kedves kőszikla. és Őrökösen mosolyog azokra akiket kedvel. Nevelése, kiképzése közben igazi hegyi masztiffal való bánásmódot igényel. A parancsokat először úgy kell kezdeni, hogy légy szíves! Gyerekekkel szemben végtelenül béketűrő, és pompás házi kedvenc, feltéve, hogy elegendő mozgástere van, a mozgásban nem korlátozzák és ennivalóban sem szenved hiányt.

Általános leírás
Színe: vörös és fehér. Marmagassága 70-85 cm (kan), illetve 65-75cm (szuka). Súlya: 50-80 kg.

Category: 0 megjegyzés

Boxer


Viselkedés és jellem
A boxerek erős idegzetű, öntudatos, nyugodt és kiegyensúlyozott állat. Lénye a legnagyobb fontossággal bír és a leggondosabb bánásmódot igényli. A gazdájával és az egész házzal szemben tanúsított ragaszkodása és hűsége, őrző-védő ként mutatott ébersége és rettenthetetlen bátorsága régóta híres:
ártalmatlan a családban, de bizalmatlan idegenekkel szemben. Játék közben derűs, barátságos vérmérsékletű, de komoly helyzetben nem ismer félelmet. A "falkán", azaz a családon belül, mindenkivel szemben nyílt, barátságos. Bohém, örökké játékos, néha már-már szertelen lelkivilága, lehengerlő, sokszor túláradó szeretetnyilvánításoktól sem mentes stílusa előbb-utóbb a legmorózusabb, legenerváltabb embereket is megindítja.
Az alárendeltségre való hajlandóságának, vakmerőségének és bátorságának, természetes keménységének és szaglásának köszönhetően könnyen kiképezhető fajta. Igénytelensége és tisztasága miatt egyformán kellemes és értékes a családban őrző-védő vagy munkakutyaként. Jelleme becsületes, nem hamis és alattomos, előrehaladott korában sem.
Gyorsan alkalmazkodó, csendes, kiegyensúlyozott. Nem ugatós, többnyire hetekig a hangját sem hallani.


A fajta története, kialakulása
A kelták is rendelkeztek már a római megszállás idején nehéz, nagyméretű harci kutyákkal. Ezt a fajtát használták a vaddisznók és medvék vadászatához is. Alkalmazásuk szerint kisebb, vagy nagyobb termetűek voltak. A nagy kutyát, főként Németország északi részén és Lengyelországban a nagyvadak vadászatánál, míg az Alpok erdős, északi szegélyén a kis, bikatépőket alkalmazták inkább, mivel közepes mérete miatt
mozgékonyabb volt. Ez a típus tekinthető a jelenlegi boxereink közvetlen ősének.

 

Általános leírás:
Méret
A martól a könyök mellett a talajig mérve.
Kan: 57 - 63 cm
Szuka: 53 - 59 cm
Súly
Kan: 30 kg felett ( kb. 60 cm-es marmagasság esetén)
Szuka: kb. 25 kg (kb. 56 cm-es marmagasság esetén)


Szín
Sárga vagy tigriscsíkos. A sárga különböző árnyalatai fordulnak elő a világossárgától a sötét szarvasvörösig, de a közepes színezetűek a legszebbek. Mindkét színnél megengedhetőek szimmetrikusan elhelyezkedő fehér jegyek, de ezek a test felületének egyharmadánál nagyobb területre nem terjedhetnek.

Category: 0 megjegyzés

Cairn terrier

A cairn terrier igen régi skót fajta; éppenséggel az igazi hegylakó. Mégis a rokonságból ezt a fajtát ismerte el utoljára hivatalosan a Kennel Club. A cairn terrier kialakulása elsôsorban Skye szigetéhez kötôdik, így nem csoda, hogy 1910-ig rövidszôrû Skye terriernek is hívták. Ma használatos elnevezése szülôföldjének sziklás vidékeire utal, pontosabban a cairn szó olyan kôrakást, kôhalmot jelent, mely síremlékként vagy határkôként szolgál. Érdekes, hogy sokáig a brit „stone” (szó szerint kô) mértékegység volt a standard szerint a cairn terrier kívánatos testsúlya, mely 14 font, ráadásul a fajta színei között a kôszikla minden árnyalata megtalálható. Az egyik legkorábbi feljegyzés 1436-ból maradt fenn, John Lesley-tôl, aki a fajtát rettenthetetlen, gyors, kemény vadászkutyaként írja le, melynek barlangokba és kotorékokba kellett bemásznia, hogy akár a borzot is megölje. Az emberrel szemben viszont barátságos és vidám kutyának ábrázolja Lesley a cairn terriert. Egy ilyen kutya gazdája, napjainkban sem feledkezhet meg arról, hogy vadászkutyája van, amely minden adandó alkalmat megragad, hogy szenvedélyét kiélhesse, hacsak nem kötjük le valamilyen más feladattal. Ha egy cairn terriert nem terhelünk kellôképpen fizikailag és szellemileg egyaránt, könnyen az idegeinkre mehet. Nem alaptalanul alakult ki az a vicc, hogy a terror a terrier szóból ered.



De visszatérve a fajta történetéhez, a cairn-hívek szerint nem kétséges, hogy a westi egyszerûen csak egy kifakult cairn terrier, melyet néhány skót klán kezdett el szelektáltan tenyészteni, mert megtetszett nekik a fehér színváltozat. Skócia terrierjeit 1873-ig egyszerûen skót terriereknek hívták, ezen belül két csoportot különböztettek meg, a Dandie Dinmont és a Skye terriereket. Utóbbiak közé tartozott a skót, a west highland white és a cairn terrier. 1908-ban végül külön részt nyitottak a törzskönyvben a westiknek, de 1924-ig a Skye, a cairn és west highland white terriereket még mindig keresztezték egymással, a fehér cairn almot westiként, a színes westi almot cairn terrierként törzskönyvezték. Jelenleg a standard különbözô krémszíneket illetve a búza, vörös, szürke és szinte fekete különbözô árnyalatait engedélyezi, a tiszta fekete vagy fehér és a black and tan tilos. Ami a méretet illeti, napjaink cairn terriere 28–31 cm illetve 7–10 kg.


A fajta atyjának Martin MacLoad of Drynock kapitányt tartják, Skye szigetérôl. MacLoad nagy sportember és szenvedélyes vidravadász volt a századforduló tájékán. Falkányi ezüst színû rövidszôrû skye terriert tartott negyven éven át, mígnem 1854-ben Kanadába emigrált. A Drynock-kutyákat Mr. John Macdonald tenyésztette tovább, a Bridge of Ose kennel tulajdonosa, szintén Skye szigetén. Macdonald úr a kastély vadôre volt, a MacLeod of Macleod klán szolgálatában, több mint 40 éven át. 1917-bôl származó levelében azt írja, az elmúlt 70 évben ô és testvére Drynock-kutyákat tartottak.



A modern cairn terrier kialakulásában Alastair Campbell és Mary Hawke játszották a legnagyobb szerepet. Az ô kitartásuknak köszönhetô, hogy 1910-ben a Kennel Club hivatalosan is elismerte a fajtát és 1912. május 29-én külön regisztert nyitott a cairn terriernek.


A fajta történetének legjelentôsebb kutyája 1933-ban született: Eng. Ch. Splinters of Twobees. Kiállítási karrierje során nyolc CC-t nyert, de ami még fontosabb, mint kiváló fedezô kan óriási szerepet játszott a mai típus megszilárdításában. Splinters napjaink számtalan gyôztes kiállítási és tenyészkutyája törzskönyvén megtalálható.


Az Egyesült Államokban Mrs. F. Price és Mrs. Rodgers honosították meg a fajtát, Mrs. Price importálta az elsô cairnt 1913-ban. 1917-ben a Cairn Terrier Club of America már elismert tagja az AKC-nek. A fajta amerikai fôszereplôje Eng. Ch. Redletter McRuffie volt, akit a kanadai Betty Hyslop importált. McRuffie Splinters-unoka volt, Walter Bradshaw tenyészetébôl. Ô és leszármazottjai, Ch. Cairnwoods Quince és Ch. Cairmar Fancy Dresser örökre bevésték nevüket a fajta újvilági történetébe, hiszen alig találni olyan kutyát, melynek törzskönyvén ne szerepelnének.

 

Ami Európát illeti, Németországba például a huszas évek végén érkezett az elsô cairn terrier. 1928-ban látott napvilágot az elsô alom, azóta a fajta népszerûsége és populációja egyre nô, 1997-ben 239 alomban 948 kölyök született. A fajta olyannyira kedvelt, hogy még egy kutyás krimi fôszereplôjeként is találkozhatunk a cairn terrierrel. Heike Westermann „Futterneid” címû könyvének fôszereplôje Simone Lorenz és Weezle nevû cairn terriere.


A cairn terrierek egyik legnagyobb fegyvere a kedvességük, mellyel igen sikeresen képesek ellenállni gazdájuk nevelési próbálkozásainak. Ezért már kölyökkorban tudatosítani kell a kívánatos és a nem kívánatos magatartást. Mivel méretéhez képest a fajta mozgásigénye igen nagy, már csak a séták miatt is nagy hangsúlyt kell fektetni a gondos nevelésre. Mint vadászkutya, könnyen rászokhat a nyúl- vagy madárhajtásra, mely akár bicikli- vagy mopedüldözésbe is átcsaphat, így például a behívás parancsot minden szituációban teljesítenie kell kutyánknak, különben a sétáltatás életveszélyes szerencsejátékká válhat. De nem csak fizikailag, szellemileg is kihívások elé kell állítani egy cairn terriert, ez gazdának és kutyának egyaránt szórakozást jelent. Nyomkövetés, apportírozás, agility – rengeteg a lehetôség. Aki egy cairn terrier mellett dönt, vidám, mindig tettre kész társat választ. Ez a fajta története során szinte alig változott, nemcsak természetes megjelenését, igazi terrieres temperamentumát is megôrizte. Toto, a legismertebb cairn terrier – Dorothy kutyája az „Óz, a nagy varázsló” címû mesefilmben – hûséges társa kis gazdasszonyának, akit rettenthetetlenül védelmez minden veszélytôl; tipikus cairn-magatartás.


A cairn terriernek nincs éppen magas ingerküszöbe idegen kutyákkal szemben, tehát ha ivaréretté válik, fennáll a veszély, hogy fajtársaival szembeni toleranciája a nullával lesz egyenlô, fôleg hasonló nemû egyedek esetén. Ezért egy cairnt nagyon jól kell szocializálni, a legjobb, ha olyan kutyaiskolába visszük, ahol vannak külön kölyökcsoportok, kölyökfoglalkozások Nem éppen kellemes, ha minden kutyasétáltatás csak idegeskedéssel telik, hogy morgó kis szôrcsomónk mikor botlik egy olyan nagytestû kutyába, aki komolyan veszi verekedésre való felhívását. Ha a cairn terriert más állatokkal akarjuk együtt tartani, azokkal is kell felnônie. Mivel vadászkutya, habozás nélkül öl meg tyúkot, nyulat vagy egyéb kisállatot. Meg lehet próbálkozni a békés együttéléssel, de azért teljesen nyugodtak sohasem lehetünk. Macskákkal viszont általában elég jól kijönnek, ha kölyökkortól hozzá vannak szoktatva. Emberekkel szemben normális esetben igen barátságosak, sôt tolakodóak tudnak lenni.


A cairn terrier azokhoz a drótszôrû kutyákhoz tartozik, melyek a szükséges minimális ápolás mellett nem vedlenek. Sûrû, puha aljszôre van és durva, hosszabb fedôszôre. Néhány havonta, a szôrzet állapotától függôen, ki kell trimmelni az elhalt szôröket. Már kölyökkortól szoktassuk ehhez a kutyát. Ha elhanyagoljuk a trimmelést, szegény jószág elhanyagolttá válik, s emiatt idôvel kis csomókban elvesztheti a szôrét. A kutyát nyírni nem szabad, mert a szôr túl puhán nô ki újra. Ollót csak a mancsoknál használjunk. A mancs körüli és a talppárnák közötti gyorsan növô szôrt gyakran kell lenyírni Egy cairn terriert fésülni maximum hetente egyszer kell. Házi használatra mindenki képes megtanulni a trimmelést, de ha kiállítani is akarunk, kezdetben bízzuk profira kutyánk felkészítését. A cairnt úgy kell bemutatni, hogy a kutya megjelenése természetes maradjon, híven tükrözve igazi lényét.


Category: 0 megjegyzés

Cavalier King Charles spániel


Szeretetreméltó, alkalmazkodóképes és mindig jókedvû – ilyen egy igazi társ, azaz egy igazi Cavalier King Charles spániel. Ráadásul a kis királyfi elôkelô származással is bír, nemes nevét I. Károly (1600–1649) és II. Károly királyoktól (1630–1685) kapta. Mindkét uralkodó, apa és fia, olyannyira imádták a kis Charlie-kat, hogy a kutyák még a parlamentbe is beléphettek és állami fogadásokon is részt vehettek.
Még a templomba is elkísérték a két királyt apró spánieljeik. A Stuartok bukásával azonban nemcsak új király, de új kutyafajta is került az udvar élére: Vilmos és Mária kedvence a mopsz volt. Így hamarosan politikailag nem volt éppen szerencsés dolog toy spánielt tartani, ezért a King Charles kutyák egyre ritkábbá váltak, ráadásul a mopszok keveredtek is a spánielekkel, így az eredeti típus lassan el is tûnt.


Kicsi, spániel típusú kutyák egyébként már századok óta léteztek, az arisztokráciát ábrázoló festményeken és gobelineken rendszeresen felbukkannak ezek a kis kutyák is, a XV. és XVI. századi festményeken szinte mindig a királyi udvar családjainak gyermekeivel láthatók. A King Charles spánielek minden bizonnyal luxuscikknek számítottak, hiszen egy átlagos ember akkoriban nem engedhette meg magának, hogy olyan kutyát tartson és etessen, mely nem dolgozik.


A fajta II. Károly uralkodása alatt élte virágkorát (1670–1685), aki igen komoly tenyésztôi munkát végzett, londoni kutyabarát alattvalóinak kiváló nôsténykutyákat ajándékozott, melyek tenyésztése aztán királyi irányítással folytatódott. A fiatal Viktória királynônek is volt egy Dash nevû Cavalier kutyája. Viktória egész életében nagyon érdeklôdött a kutyatenyésztés, a fajták alakítása iránt, de a szervezett kutyakiállítások elterjedése is segített radikálisan megváltoztatni az eredeti Cavalier King Charles spánielt. A mopsz-keresztezést mutató, boltozatos koponyájú, kissé nyomott pofájú spániel olyan népszerûvé vált, hogy az eredeti változat szinte teljesen eltûnt. Érdekes, hogy éppen egy amerikainak köszönheti újjászületését ez a tôsgyökeres angol fajta.


Az 1920-as évek elején egy Roswell Eldridge nevû amerikai úr felkerekedett, hogy Angliába utazva olyan régi típusú spánieleket vásároljon, amilyeneket Gainsborough és Copley képein látott. Mivel próbálkozás nem járt sikerre, 1926-ban díjat tûzött ki – nem is kis összeget, 25 fontot – az elkövetkezô öt évben a legjobb régi típusú toy spániel kannak és szukának a Cruft’s kiállításon.
A díj kezdetben nevetség tárgyát képezte, hiszen minden olyan toy spániel, mely régi típusú fejjel rendelkezett, tenyésztési szempontból egyáltalán nem volt kívánatos. Azonban a kitûzött díj nagysága elgondolkoztatta a tenyésztôket és érdeklôdést gerjesztett az eredeti spániel típus felélesztésére. Néhányan felvásárolták az almokban olykor-olykor felbukkanó hosszabb orrú egyedeket és nekiláttak a régi fajta újjáélesztéséhez. Munkájuk olyan eredményes volt, hogy 1928-ban már meg is alakult az elsô Cavalier King Charles Spaniel Club Angliában. A Kennel Club hivatalosan 1944-ben ismerte el a régi-új fajtát. Az elsô CC címet 1946-ban adták ki a fajtában, azóta a Cavalier egyike a legnépszerûbb fajtáknak Nagy-Britanniában. De a Cavalier az USA-ban is hívekre talált, bár ott csak 1996. január elseje óta bír teljes AKC-elismertséggel.


Manapság mindkét változat önálló fajtaként létezik: bár a King Charles spánielt és a Cavalier King Charles spánielt a nyelvhasználat gyakran összekeveri, a két fajta külseje, fôleg fejformája világos különbségeket mutatnak. A King Charles spániel rövidebb pofával, kerekebb koponyával rendelkezik, mely „közbenjáró” mopszéra emlékeztet.


A Cavalier napjainkban is rászolgál elôkelô nevére: olyan kiskutya, mely szereti, ha gazdája mindenhová magával viszi; ezt példaszerû magatartással köszöni meg, feltéve persze, ha részesült némi nevelésben. Tanítani azonban könnyû, hiszen egyik legszembetûnôbb tulajdonsága a tetszeni vágyás, a törekvés, hogy felvidítson és tetsszen nekünk, így a Cavalier nagyon szívesen és nagyon könnyen tanul. Szórakoztatja, ha tehet értünk valamit, így nagy örömmel és vállalkozókedvvel vesz részt mindenben. Igazi régivágású herceg, akinek kevesen tudnak ellenállni. Nyílt természetével, vidám kisugárzásával és csinos külsejével pillanatok alatt megnyeri nemcsak a családtagok, hanem a barátok, sôt idegenek szívét is. Gyerek vagy állat, a Cavalier mindenkivel szemben barátságos, szereti a harmonikus együttlétet, ideális családi kutya. Temperamentumos és rettenthetetlen, de pozitív beállítottsággal fordul minden élôlény felé, így ha kicsi, ha nagy, ha idegen, ha ismerôs, mindenkit barátságosan üdvözöl.


A Cavalier King Charles spánielt négy színváltozatban tenyésztik. A Ruby megjelölés az egyszínû, mélyvörös egyedeket illeti, a Blenheim a hófehér alapon gesztenyevörös foltokat viselô kutyákat jelöli, ezenkívül még black and tan (fekete, vörös jegyekkel) és tricolor példányokat láthatunk.


Category: 0 megjegyzés