Kutya fajták

Három évszázad alatt a bernáthegyik közel 3000 ember életét mentették meg és váltak méltán elismert hegyi mentőkké. A hegyek úthálózatának kiépülése, a mentőszolgálat korszerűsödése jórészt (nem teljesen) feleslegessé tette életmentő munkájukat, így ma inkább, mint jószívű házi óriások örvendenek népszerűségnek.

A Hospice du Grand Saint Bernard nevű kolostor Európa egyik legrégebbi és legmagasabban fekvő, emberi települése. Az itt húzódó hágó évszázadokon keresztül az egyik legforgalmasabb hadi út és közlekedési átkelőhely volt Észak-Olaszország és Franciaország között, Svájcon keresztül. Az átkelés különösen télen bizonyult veszélyesnek. Nem voltak ritkák a szerencsétlenségek, az utazókat éhínség, vihar és lavina fenyegette. Nos ebből a környezetből indultak el a világhírnév felé azok a hatalmas, tömött bundájú, gyönyörű állatok, amelyek a szerzetesekkel együtt, életük kockáztatásával siettek a hóviharban eltemetettek fölkeresésére, segítségére.

Két ország tenyésztői sokáig vitatkoztak azon, hogy az angol, vagy a svájci vonal legyen az irányadó, végül valamennyi meghívott elfogadta és elismerte a fajta svájci jellegét és itt állapították meg a standardet. A svájciak tehát teljes joggal tarthatják nemzeti kutyájuknak ezt a tanulékony, jóindulatú fajtát.

Akit a bernáthegyi úgy látszik, hogy nem szeret, azt tényleg utálja. S ha netán az közeledni akar, vagy bizalmaskodni, akkor keményen lép föl vele szemben. És erre a reakcióra a rossz ember bizton számíthat, hiszen a bernáthegyi érzelmei mindig stabilak. Kitartóan gyűlöl és kitartóan szeret. Kedves kőszikla. és Őrökösen mosolyog azokra akiket kedvel. Nevelése, kiképzése közben igazi hegyi masztiffal való bánásmódot igényel. A parancsokat először úgy kell kezdeni, hogy légy szíves! Gyerekekkel szemben végtelenül béketűrő, és pompás házi kedvenc, feltéve, hogy elegendő mozgástere van, a mozgásban nem korlátozzák és ennivalóban sem szenved hiányt.

Színe: vörös és fehér. Marmagassága 70-85 cm (kan), illetve 65-75cm (szuka). Súlya: 50-80 kg.